Amikor 1850. január 21-én megszűnt az erdélyi határőrvidék, az erdélyi székely határőrezred 89 éves fennállása után 11-es huszárezreddé alakult át. Megszűnt az erdélyi határőrezred, ezzel a 11. huszárezredet rendes huszárezreddé alakították. Ezredtulajdonost kapott és elhelyezése a többi ezredhez hasonlóan gyakorta változott. Míg határőrezredként folyamatosan Székelyföldön állomásozott békeidőben, ezután a garnizonokat folyamatosan változtatták. Ezzel együtt megszűnt székely kiegészítésűnek lenni, hiszen az is megváltozott. A kiegészítés a következőképpen változott:
1853-ben Nagykikinda (Bánát)
1857 Temesvár
1860 Szeged
1867 Szatmár, Nyíregyháza
1873 Losonc, Esztergom
1883 Komárom, Esztergom, Pozsony (Felvidék nyugati része)
1898 Szombathely (Vas és Zala megye)
A helyőrségek a következőképpen változtak
1851–1852 Gródek (Galícia)
1852–1854 Zolkiew (Galícia)
1854–1859 Tarnopol (Galícia)
1859–1860 Bruck an der Leitha
1860–1863 Klagenfurt
1863–1866 Udine és Pordenone
1866–1869 Vicenza
1869–1878 Saaz (Csehország)
1878–1884 Győr
1884–1889 Bécs
1889–1912 Szombathely
1912–1914 Lancut és Przemysl (Galícia)
1859-ben az április hadüzenet után az ezred Veronába vonult. A béke után az ezred Cillin át az állomáshelyére, a Lajta menti Bruckba menetelt, 1860-ban Klagenfurtba helyezték át, azután pedig 1864-ben Pordenoneba, Felső Olaszországba került.
1866-ban az ezred a déli hadsereghez beosztva Vicenza-ba került. A Bujanovics lovasdandárhoz tartozott a 11. huszárezred, amelynek parancsnoka maga aggteleki Bujanovics Ágost ezredes volt.
A magyar huszár és a magyar ló kitartásáról a 11. ezred történetében olvasható, ahol külön felemlítik, hogy a csata napján hajnali 3 órától a késő esteli órákig a lovakat itatni, etetni és nyergelni nem tudták, a huszárok pedig étlen-szomjan verekedtek ezen a forró júniusi napon. Az ezred egyes kisebb osztagai, az előző napok terhes portyázó szolgálata miatt, közel 40 óráig voltak szolgálatban, éjjel és nappal egyhuzamban, s amikor a csata hevében újból és újból rohamra került a sor.
A huszártiszti vitézség megkapó példáját maga Bujanovics ezredes szolgáltatta. Az ellenséggel való összecsapás hevében ugyanis Krisztiány hadnaggyal és 30 huszárral megrohanta az olaszok egy ütegét, amelyet a gyalogság is fedezett. Rohamuk azonban a rájuk irányított ellenséges tűzben összeomlott. Bujanovics maga is igen súlyosan megsebesült, lovát pedig kilőtték alóla. A huszárok közül csak Krisztiány hadnagy és egy huszár tudott behatolni az ellenséges üteg ágyúi közé, de ezeket is lefegyverezték. Ekkor az olaszok Krisztiányt le akarták szúrni, de a közelben tartózkodó Bixio olasz tábornok odarohant, megmentette a vitéz magyar huszártiszt életét és kardját ezekkel a szavakkal adta vissza neki: „Vegye vissza a kardját, mert megérdemli, hogy tovább viselje.” Bujanovics ezredest I. Ferenc József, Albrecht főherceg javaslatára, mindjárt a csata után tábornokká léptette elő.
A versai hídért vívott harcokban tanúsított hősies magatartásuk miatt az ezred 18 tisztje, 18 altisztje és 15 huszárja kapott kitüntetést.
A versai csata emlékére az ezred tiszti kara a Versai-alapítványt létesítette és július 26-án az évfordulót, mint ezred-emléknapot mindig megünnepelte.
A békekötés után az ezred Brandeis-ba került, innen 1869-ben Saaz-ba.
1871. július 26-án a tisztikar hozta létre a Versa-alapítványt. Az 1 200 forintos alaptőkéjű alapítvány kamataiból minden évben huszonnégy közkatonát jutalmaztak: eredetileg azok közül, akik részt vettek az ütközetben, majd miután ilyen már nem volt, minden századból négy, hosszabb ideje szolgáló katonát jutalmaztak a kitűnő szolgálatért. A felhívást jelölésre a századok számára minden évben egy-két héttel az ezrednap előtt napiparancsban adta ki az ezredparancsnok, majd egy-két nappal szintén napiparancsban közölték is a neveket. Július 26-án aztán a laktanya udvarán az egész ezred díszegyenruhában felsorakozott, majd miután elmagyarázták a nap jelentőségét, kiosztották a jutalmakat. A századfordulót követően az ezredünnepen már szolgálat sem volt. A Versa-nap az ezred ünnepnapja volt.
1878-ban Győrbe, 1884-ben Bécsbe, 1889-ben Szombathelyre helyezték át az ezredet.