A 11-ik huszárezredet Mária Terézia királynő állította fel 1762-ben, mint „Erdélyi székely határőr-huszárezred”-et (Székler Grenz-Husaren-Regiment). Háromszék, Csík, Fogaras, Aranyos és Hunyad vármegyéből kapta a legénységét, állandó állomáshelyének központja Sepsiszentgyörgy volt.
Az ezrednél még ez évben magalakult 8 lovas század (2-2 egy escadront képezett) és azoknak tiszti kara. A huszárezred 1762 késő őszére már bevetésképes volt. A zászlót decemberben kapták meg.
Mádéfalvi vérengzés:
A katolikus lexikon így írja:
madéfalvi veszedelem, 1764. jan. 7.: a székely határőrség erőszakos szervezése ellen tiltakozók legyilkolása és következményei. – Udvarhely széken 1762. IX: falvak sora tagadta meg a katonai összeírást. X: Gyergyó széken követelték, hogy ne vigyék ki őket az országból és állítsák vissza a régi székely szabadságokat. 1763. I. 6: Mária Terézia (ur. 1740-80) elrendelte, hogy csak önként jelentkezőket vegyenek föl határőrnek, az erőszakos toborzás mégis folytatódott. Akik nem akartak határőrnek állni, az erdőkbe húzódtak. 1764. I. 7: Buccow generális (Carato alezr.?) kb. 1300 katonával és 3 ágyúval megrohamozta az ellenszegülő kb. 5 ezer székely madéfalvi (Felcsík) gyülekezőhelyét, és 4 órától 9 óráig tartó mészárlást és rablást rendezett. Azokat, akik nem menekültek el és életben maradtak, Talócára, majd a szeredai várba hurcolták, ahol a foglyok a zsúfolt börtönben leülni sem tudtak. A halottakat csak másnap vitték ki közülük. A szomszéd falusiak a hozzátartozóik által el nem vitt 45 halottat Csicsó és Madéfalva között tömegsírba temették. – A vérengzés közvetlen áldozatait 139-re becsülték. A somlyói ktorban 29 sebesültet ápoltak, a környék kifosztott falvai megteltek sebesültekkel. – A vérengzés után a cs. tisztek faluról falura újból összeírták a népet. II. 13: a Vásárhelyre szólított Maros szék népét ágyúkkal is fölvonult katonák eskették föl, s még e hónapban az orbai székieket Zabolán, a sepsi székieket Uzonban, IV. elején a Bardóc székieket eskették föl kényszerrel. Egyenruhába préselték a szabad székelyeket, amit meg is fizettették velük. IV. 3: megkezdték a madéfalvi megmozdulás résztvevőinek összefogdosását (100 Ft-ot ígérve a följelentőnek), az elfogottakat 2-3 évre a szeredai várba zárták. →Zöld Péter szentléleki, Beke István (†1777) delnei plnost a pp-kel függeszttették föl hivatalából, Bekét 4 év várfogságra ítélték. Zöldet is elfogták, de sikerült Moldvába szöknie, ahol a kényszerszolgálat elől menekült székelyek papja lett. – 1899: emlékművet állítottak az áldozatoknak.
http://lexikon.katolikus.hu/M/mad%C3%A9falvi%20veszedelem.html
A lovasság először valóban 1769-ben kapott hadrendi számot, de ekkor egybe vették az összes lovasezredet és a székely határőrezred a 47. sorszámot kapta.
A 11. sorszámos 1798-ban kapta.
A székely huszárok először – gróf Benyovszky Móric ezredes parancsnoksága alatt – 1778-79-ben a bajor örökösödési háborúban tüntették ki magukat.
1784-es erdélyi parasztfelkelés leverésében részt vett az ezred.
1788-ban az ezred a tatárokkal és janicsárokkal vívott számos ütközetben vett részt és az ellenség visszaszorításában nagy érdemeket szerzett. II. József ezért a fegyvertényért pénzzel jutalmazta a székely huszárokat. A döntő ütközetre augusztus 12-én került sor, ahol a huszárok és gyalogosok közül 323-an haltak hősi halált.
1789. augusztus 26-án a törökök a törcsvári szorosban három órás harc után gróf Gyulai Albert kapitány egy nagyszerű támadással visszavetette az ellenséget és mindaddig feltartóztatta, amíg a gyalogság ismét harcra készen el nem helyezkedhetett. Gyulai sebesülése dacára többször rajtaütött az ellenségen, ez által megmentette az ágyúkat. E tettéért Gyulai kapitányt a Mária Terézia-rend lovagkeresztjével tüntették ki. Rajta kívül még Vajna Gábor részesült e kitüntetésben. A tisztek és legénység pedig, akik részt vettek az ütközetben, egy hónapi fizetésüket kapták ráadásul.
Szeptember 22-én Mărtineşti közelében nagy erőket felvonultató összecsapásra került sor. A csata után Koburg herceg II. Józsefnek küldött levelében ez áll: ,,nem tudom eléggé dicsérni Lajos alezredest és székely huszár osztályát”.
A székelyek harci erejének igazi megmérettetését a hosszú francia háború jelentette. A székelyföldi határőrezredek már 1793 tavaszán csatlakoztak a reguláris csapatokhoz. Az 1793-as harcokban való részvételért Szalló őrmestert arany vitézségi éremmel tüntették ki, Konrád István őrmester, Gáspár Dániel, Vásárhelyi József és Kováts Ádám pedig ezüst vitézségi éremben részesült. Még Károly főherceg is elismeréssel szólt a székely huszárok hőstetteiről.
1795-ben Heidelbergnél Dániel alezredes megakadályozta a francia lovasságot harcszerű felderítésében és háromszor visszavetette azt. Az ellenség még azzal sem dicsekedhetett, hogy csak egyetlen egy székely huszárt is elfogott volna. 1795-ben a huszárezrednek 130 halottja és sebesültje volt.
Lovag Morberth Jáno huzsárőrnagy 1796. szeptember 13-án Weisbachnál érdemelte ki a Mária Terésia rendjelet. Az ellenséges francia csapatok előőrs-vonalunkat támadták meg és előcsapataikkal Weissensee irányában nyomultak előre. Morberth őrnagy egy század lövésszel elűzte az ellenséges csapatokat, egy divízió huszárral megszállta a hegyen lévő állásokat és megakadályozta a franciákat abban, hogy Weissbach felé nyomuljanak, amit kényszerűségből is tenniük kellett, hogy előcsapataikat segíthessék és támadást kezdhessenek. Lövészeinek célszerű felhasználása, csapatainak ügyes elosztása, ágyúinak jó elhelyezése, valamint a falunak gránáttűz alá vétele által, melyeknek következtében az ellenséges tüzérség nem hatolhatott előre. Morberth őrnagy tízszeres ellenséget két órán át feltartóztatta és alkalmat adott arra, hogy saját brigadánk előnyomulhasson, minek következtében az ellenség Tirol határaitól visszaveretett.
1796-ban az ezred szétugrasztott Oggersheimnél egy ellenséges zászlóaljat és ismételt ellentámadásaival sokáig feltartotta az ellenség előrenyomulását. Dániel alezredes osztálya megrohanta Nürnberg városát és ez által megmentette a harácsolástól és gyújtogatástól. November 18-án súlyos csapás érte az ezredet, mert az ezredparancsnok, Borra József ezredes meghalt.
1799-ben az ezred hónapokig teljes előőrsi szolgálaton volt a Rajna mellett.
Az 1801 – 1805 közötti időszak harcok nélkül telt el.
Az 1805-ben az ezred Paltenbrunnál megütközött az ellenséggel és 2000 fő, s 4 ágyú ellen sikeresen kitartott. A súlyosan sebesült báró Geringer ezredes életét három huszár mentette meg.
1809-ben a háborúskodás újból megkezdődött, a székely huszárok Lengyelországba kerültek. Május elején a székely huszárok megszállták a Napóleonnal szövetkezett Lengyelország fővárosát, Varsót. A Sandomierzbe való bevonuláskor az opatowi kapunál a díszsorfalat a huszárezred alkotta. Harcoltak Lembergnél s Tarnopolnál, számos kitüntetésben részesülve.
1813 elején az ezred kelet Galíciában portyázott. Júliusban három osztály az osztrák-bajor határra került, hogy a bajorok betörése ellen biztosítsák Ausztriát. Október 31-én a hanaui véres utcai harcokban tüntette ki magát az ezred. 1813. december 24. gyászos emlékű nap, ily veszteség egyetlen csatában sem érte a huszárokat: 42-en haltak meg a Saint Croix-nál folyó ütközetben.
1814 elején átlépték a francia határt, vívtak véres harcokat a franciákkal. Április 1-én bevonultak Párizsba. Büszkén lengett az ezred zászlója Franciaország fővárosában, míg a párizsi béke véget vetett a háborúnak. Június 3-án indult el az ezred hazafelé Franciaországon, Badenen, Württembergen, Bajorországon át és 117 napi menetelés után 1815 novemberében aztán végleg hazaérkezett.
A huszárezred a törökök és franciák elleni háborúban mintegy kétszáz ütközetben vett részt, több mint ezer halottja és sebesültje volt.
1848 tavaszán a huszárság mindösszesen harmada, négy ezred (1., 2., 3., valamint a 11. huszárezred) volt csak Magyarországon Az ezred kettészakadt: két román legénységű százada a császári, a maradék hat század magyar oldalon harcolt.
A román századokat leszámítva a huszárezred részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, a tisztek több mint fele végig szolgálta, az erdélyi hadsereg jelentős beosztásait betöltve. Egy osztályuk már 1848 augusztusában a hadszíntérre került,
Bácskában harcolt a szerb felkelők ellen november elejéig. Erdélybe csak decemberben jutottak vissza Bem hadtestével. Kiss Sándor őrnagy vezénylete alatt valamennyi jelentős ütközetben részt vettek Erdély teljes felszabadításáig.